- Four -

-fél órával később-

Bo Rea

 - Sa-sajnálom. Én tényleg nem tudtam, hogy meg van töltve a pisztoly. Könyörgök... uram, kérem, higgyen nekem- borult a rendező lábai elé zokogva az a staffos, aki óvatlan módon meghúzta a ravaszt az egyik kellékként szolgáló fegyveren. Tekintve, hogy a forgatandó sorozat középpontjában a kémek, és a lövöldözés világa áll, nem volt meglepő a revolver ottléte.

 - Vigyék el- szólt a rendező rezzenéstelen arccal a rendőröknek, akik felkarolták a hisztériában szenvedő 'támadót', és betuszkolták a rendőrautóba. 

  A felfordulás közepette senki nem foglalkozott a messziről jött unokatestvérrel, így hát kapva az alkalmon elővettem a telefonom, és nyomok után kezdtem kutatni. Biztos voltam benne, hogy a fegyvert ma reggel töltötték meg, mégpedig azzal a szándékkal, hogy megijessze a sátorban lévőket. A kellékes férfi csupán rosszkor volt rossz helyen, és kíváncsi szellemének köszönhette, hogy ilyen helyzetbe került. Átugrottam az alacsony sövényt, amely mögül a lövés érkezett, és a földön kezdtem kutatni a kiesett töltény után. Azonban hiába hasaltam a bozót alá, hiába túrtam fel az avart... sehol sem csillant meg a napfényben. Ha kicsivel több időm lett volna végiggondolni a dolgokat, talán sikerül valami logikus magyarázatot találnom, ám a pagoda felől igen sietősen felém közeledő Lee menedzser láttán jobbnak láttam, ha majd később folytatom az elmélkedést.

 - Ya! Te!- rántott maga mellé, és idegesen kezdett susogni a fülembe- Nem szaglászhatsz itt... elfelejtetted, hogy te itt protekcióval lehetsz csak? Különben is, mit keresel?- kukkantott a hátam mögé. Kirántottam a karom a szorításából, majd bocsánatkérésem jeléül meghajoltam.
 - Nem találtam semmit- mondtam, majd hátat fordítva masíroztam vissza a pagodába. Muszáj voltam bizalmatlankodni, noha Lee menedzser első benyomása pozitív nyomokat hagyott bennem- az elővigyázatosságra mindig oda kell figyelni. Félreértés ne essék, a gyanúsítgatásnak még nem jött el az ideje (bár ezt ugyebár az ügyfelem máshogy gondolja...).
 Jong Dae az egyik fotelben ülve nyugtatgatta a remegő sminkesét, aki még mindig az események sokkhatása alatt állt. So Eun a kezét rágva ácsorgott a rendezővel vitatkozó menedzsere mellett, három staffos az üvegszilánkokat szedte össze a földről, és a porba esett sminkfelszerelést helyezték sterilizáltabb környezetbe. A kellékesek egymás között sugdolózva pillantottak néha szúrósan a rendező felé, de sosem váltak feltűnővé. Illetve annak nem, aki nem figyeli őket.
 - Bocsánat- léptem oda hozzájuk, és miután meggyőződtem arról, hogy Lee menedzser nincs a közelben, halkan, és persze diplomatikusan tettem fel a kérdést a két nőből, és két férfiből álló társaságnak- Miért néznek ilyen gonoszul a rendezőre? Talán tett valamit?
 - Ah... komolyan- csapott a kezére az idősebbnek kinéző nő- Itt voltál te az elmúlt egy órában? Elvitette Joon Kwan-t, pedig mindenki tudja, hogy nem szándékosan lőtt a fegyverrel. Sőt, nem is tudta, hogy van benne lőszer- intett a többieknek, hogy hajoljanak közelebb, így egy szűkebb, fejekből álló kört alkottunk, hogy semmilyen kívülálló ne hallja, miről beszélünk.
 - Hogy érted, hogy nem tudta? Arra célzol, hogy valaki szándékosan akart felfordulást okozni?- ki akartam belőle préselni mindent, de ezt csak egy nagyon bugyután megfogalmazott mondattal érhettem el.
 A nő összenézett a társaival, akik bizonytalanul bár, de bólintottak egyet.
 - Az az igazság..., hogy reggel mi voltunk itt legelsőnek. Igazából már órákkal a kezdés előtt megérkeztünk, mert... hát... nos- lesütötte a szemét, és alig hallhatóan motyogott tovább- Játszottunk kicsit a kellékekkel. De utána mindent visszatettünk a helyére, minden olyan volt, mint előző este- kezdett mentegetőzni, mire csak megcsóváltam a fejem. Normális esetben mosolyogtam is volna, de a helyzet egyre kezdett bonyolódni, mókázni pedig nem volt idő.
 - Szóval valaki akkor tette bele a töltényt, amikor...- kezdtem volna az újabb kérdést, de a másik nő megragadta a karom, és maga mellé rántott.
- Mielőtt a rendező ideért volna- súgta a fülembe, majd mind a négyen elfordultak, és folytatták tovább a dolgukat. Eleinte nem értettem, miért hagynak hirtelen magamra, de miután megfordultam, és Lee menedzser rosszalló pillantásával találtam szembe magam, rájöttem, hogy az alkalmazottak tartanak tőle.
 - A forgatás mára véget ért. Az unokatestvére várja már a furgonnál- mondta átható tekintettel, mire bólintottam, és ismét egyedül hagytam.
 Esküszöm, ez a férfi szándékosan akadályoz a munkámban. Tudja, hogy mit csinálok itt, tudja, hogy mi után kutatok, de eddig kettőből kétszer zavart meg. Nyilván ő sem akarja, hogy szimatolni kezdjenek a rejtélyes, külföldről érkezett unokatestvér után, aki aznap bukkan elő a semmiből, amikor egy élesített fegyver eldörren a forgatáson. De könyörgöm, itt 'csak' színészek és háttéremberek vannak, nem a koreai titkosszolgálat...
 Magamban puffogva szálltam be a kisbusz anyósülésére, és meglepődve tapasztaltam, hogy a kormány mögött Jong Dae foglal helyet. Pár másodpercig dühösen nézett rám, aztán fejét csóválva, és dühösen taposott a gázra, és tolatott ki a parkolóból.

Jong Dae

 Azt hittem, Bo Rea végig fogja beszélni az utat, és különböző teóriákat oszt majd meg velem, de ehelyett csöndben nézett ki az ablakon, és csak akkor szólalt meg, amikor 20 perc kocsikázás után megállítottam a motort. 

 -Ya! Hol vagyunk?- forgatta a fejét, miután konstatálta, hogy nem a lakásomnál vagyunk. 

 - Éhes vagyok, és ennek az étteremnek ismerem a legjobban a konyháját- böktem a Yi Xing barátom által vezetett vendéglátóhely tetejére, melyen hatalmas kínai betűk jelezték, hogy nem koreai ételeket szolgálnak fel. 

 Nem válaszolt semmit, csak sóhajtott egyet, és kiszállt a kisbuszból. Én mentem előre, mert mindenképp a kedvenc asztalomhoz szerettem volna ülni, és félő volt, hogy ő nem a főzőhelyiség ablaka alattit választaná. Miközben én megettem egy tál tésztát, és kellemesen elcsevegtem az egyik felszolgálóval (aki többek között Yi Xing legrégebbi alkalmazotta, akit Kínából hozott magával), végig asztalt pásztázta, és szinte hallottam, hogy forognak az agytekervényei. Amikor felé tartottam az étlapot, csak megrázta a fejét, és kezeivel elutasítóan legyintett egyet. Hát ha nem vagy éhes, Choi Bo Rea, akkor nem hívlak meg...
 Az evéssel végezve fizettem, és felállással jeleztem a nagyon gondolkodó testőrömnek, hogy indulunk. Ez a testőr szó is elég túlzás. Ma kis híján a fejembe repítettek egy golyót, és csak azért nem történt semmi katasztrófa, mert én figyeltem. Mi van, ha nem hallgatok az érzékeimre, és nem nyitom ki a szemem... aish, nem gondolhatok ilyenekre. Nem szabad bevonzanom a negatív energiákat, főleg nem ilyen időben. De akkor is... Bo Rea hibázott. Remélem, hogy azon töri a fejét most is, hogy mivel engesztelhetne ki. Talán ágyba kapom a reggelit ezután, vagy süt nekem valami finomat... esetleg kitakarítja a lakást. Gonosz vigyor telepedett az arcomra, és óvatosan a mellettem ülő nőre pillantottam, aki még mindig összehúzott szemöldökkel nézett maga elé.
 - Van itt valahol egy konditerem?- szólalt meg végre, amikor a mélygarázs bejárata előtt arra vártunk, hogy felhúzódjon a kapu.
 - Öhm... két sarokkal lejjebb van egy fitness club- mondtam, majd a váltó karját 1-esbe kapcsolva legurultunk a föld alá. Válaszul hümmögött egyet, majd miután leparkoltam, és leállítottam a motort, elsőként pattant ki a járműből. Kezét tördelve motyogott magában a lift előtt rám várva (mivel csak az ott lakóknak van kulcsa hívni a felvonót), amikor pedig mellé értem, és beszálltunk a nem túl tágas szerkezetbe, hirtelen szembe fordult velem, és szólásra nyitotta a száját.
 - Tudom, hogy most meg kéne veled osztanom azt, amire rájöttem, de jelenleg abban sem vagyok biztos, hogy azt hallottam-e, amit akarták, hogy halljak, vagy azt, amit én akartam hallani. Szóval most megkeresem azt a konditermet, és végig gondolok mindent, jó? Te ne menj sehová, ha jön a házvezető..fiúd, őt is küld el kérlek- kidüllesztette a szemeit, egyik lábáról a másikra ugrált, úgy várta a beleegyezésem, mint egy kislány, aki arra kéri a szüleit, hogy vegyenek neki fagyit.
 Szememet forgatva sóhajtottam fel, és rejtett mosollyal az arcomon adtam meg neki az engedélyt, mire hálásan elvigyorodott, és kipattant a 16. emeleten megállt liftnél. A lakásba lépve le sem vette a cipőjét, szinte suhant a szobájáig, és csak akkor vettem észre, hogy tényleg magamra hagyott a támadást követően, amikor becsapta maga mögött a bejárati ajtót.
 Nevetve vettem irányul a fürdőt, ám a konyhán áthaladva lefagyott az arcomról a mosoly.
Ez a nő azt hiszi, hogy Yi Xing a bejárófiúm?