- Two -

Bo Rea

  Magam mögött húzva a bőröndöm elindultam megkeresni a szobámat, miközben megállás nélkül ostoroztam magam. Megint nem álltam meg, hogy egy nem odavalót mondjak, ezzel pedig ismét kínos helyzetbe hoztam magam. Jongdae az ügyfelem, nem a barátom, akivel viccelődhetnék. Lepakolom a holmim, és bocsánatot kérek tőle. Ez volt az utolsó gondolatom a "folyosó végén jobbra" előtt, ugyanis amint benyitottam a szobámba, elszálltak belőlem a kétes érzések és csak azzal tudtam foglalkozni, hogy a padlóra koppant államat visszaragasszam a helyére. 

  Akárcsak a nappaliban, itt is a sötét színek domináltak- beleértve a szőnyegtől kezdve az ágynemű huzatán át a lambériáig mindent. A hatalmas franciaággyal szemben egy elválasztó fal állt, mely a fürdőt különítette el hálórésztől. A beépített jakuzzis kád fölött egy hatalmas ablak adott gyönyörű kilátást az alattunk elterülő betontengerre. 

"Lakosztály"

- Ez... igen- bólogattam elismerően, és egyre több megbecsülést kezdtem táplálni ügyfelem felé. A lakása maga a luxus, és elképzelni nem tudtam, mennyi munkája lehet ebben. Na nem mintha szégyenkeznék, az én otthonom is a legújabb csúcstechnológiával felszerelt készülékekkel büszkélkedhet, de a mások mellet gardedámkodni teljesen más, mint folyton megfelelni a kamerának, és az őrjöngő tinilányokból álló rajongói tábornak.

 Belerúgtam az ajtó mellett álló bőröndömbe, és szégyenkezve ugyan, de tiszta lelkiismerettel cammogtam vissza a nappaliba. Fogalmam sem volt, merre találom vendéglátóm szobáját, ezért próba- szerencse alapon elindultam a másik irányba, mint amerre én kaptam szállást. Ez a folyosó rövidebb volt, mint az 'enyém', viszont mind a két oldalon sorakoztak ajtók. Már majdnem kétségbe estem, hogy most akkor az összes szobába kell kopognom, amikor a legutolsó, bal oldali ajtón megpillantottam az aranyozott betűkkel írt 'Kim Jong Dae"-t. Muszáj voltam megmosolyognom a dolgot, végtére is, ki tesz a saját lakásában névjegyet az ajtajára? 

 Nem húzhattam tovább a dolgot, különben saját magam ellen fordítom a szavam. Ökölbe szorítottam a kezem, és kopogásra készen az sötétbarna ajtó irányába emeltem- ám az hirtelen kinyílt, én pedig kis híján arcon csaptam a döbbent Jong Daet-t. 

 - Aish, a frászt hozod rám!- húztam össze bosszúsan a szemöldököm, és igyekeztem fenyegetően néztem rá. 

 - Ne haragudj- harapta be a szája szélét, amin igazán meghökkentem- És sajnálom az előbbit is. Udvariatlan voltam. Túl sok drámát láttam már, ahol a elkényeztettem ficsúr pökhendiskedik a lánnyal... ah- nevetted fel óvatosan, és a hajába túrt- túl sokat beszélek. Bocsánat.

 - Hát...- kerestem a szavakat, de képtelen voltam bármi normálisat összehozni, így hát csak elmosolyodtam, és vállat vontam- Nem haragszom.

Megkönnyebbülten lépett ki a szobából, és intett, hogy hagyjuk el a szűk folyosót. Azt hittem, a nappaliban folytatjuk a 'társalgást', de kellemeset csalódtam, amikor a konyhában kötöttünk ki. Fel sem tűnt, mennyire megéheztem az úton, ugyanis legutoljára a repülőn ettem.
 - Kérsz valami enni?- kérdezte eltűnve a hűtőben- Van itt kimchi... kínai kel nyersen, bár ezzel nem tudom mit tudnál kezdeni, és... gombás- répás csirke. Én a helyedben ezt választanám- dugta ki a fejét vigyorogva a szürke ajtó mögül.
 - Akkor legyen a gombás-répás csirke- bólintottam, és helyet foglaltam a konyhai sziget melletti bárszékek egyikén.

Jong Dae

 Kétfelé osztottam a Yi Xing által készített ételt, és egyesével beraktam őket a mikróba. Miután elkészült mind a kettő gentleman módjára a magasított asztalra csúsztattam őket, és felpattantam a Bo Rae (?) melletti székre. Alig szedte szét a pálcikákat, azonnal nekiesett a kajának.
 - Bocsi, de már majdnem éhen haltam- magyarázta teli szájjal, és egy újabb adagot lapátolt magába. Hangosan kinevettem, és csak ezután láttam hozzá én is az evésnek.

 - Tulajdonképp hogy találtál rám?- kérdeztem a korai vacsora befejeztével, miután mind a kettőnk tányérját a mosogatógépbe tettem, és egy-egy üveg ásványvíz kíséretében átvonultunk a nappaliba.
Felvonta a szemöldökét, és belekortyolt a folyadékba.
 - Ah, úgy érted, hogy osztottak be melléd- értelmezte át a kérdésem, mire bizonytalanul bólintottam- Ez nálunk úgy működik, hogy a vezetőnk kap egy telefont, e-mailt, vagy esetleg levelet, amiben valaki megkéri, hogy vigyázzon valakire valaki... Elvesztetted a fonalat- állapította meg, és elhúzta a száját.
 - Valami olyasmi, mint az NCIS Los Angelesben?- kérdeztem óvatosan, mire először csak végigbámult rajtam, aztán elröhögte magát. Tudom, nem illik egy nőre a "röhög" szót használni, de az ő nevetésében semmi nem utalt a gyengébbik nemre.
 - Valami olyasmi, mondjuk- kacagott még mindig, aztán  mély levegőt vett, és visszaváltott- Szóval... A Te esetedben például egy névtelen megbízó kért fel minket, hogy védjünk meg a...
 - Nem tudod, hogy ki bérelt fel?- hökkentem meg, és lecsaptam az üveget az asztalra. Bo Rea megijedt, és hátraugrott a kanapén.
 - Számít ez?- kérdezte halkan.
 - Már hogy ne számítana?- keltem ki magamból- Lehet, hogy maga a támadó volt az! Sőt...- megremegtem, ahogy átfutott ez a sötét gondolat a fejemen- lehet, hogy Te vagy a támadó!- lerántottam egy párnát magam mellől, és felé dobtam. Nem mintha használt volna bármit is, mert még a levegőben kiütötte, és rettentő csalódottan... és kicsit talán dühösen pattant fel.
 - Kim Jong Dae!- mutatott rám- Megtámadtak az utcán! Kést szegeztek a nyakadnak és megfenyegettek! A megbízó kiléte épp annyira lényegtelen az én viszonylatomban, mint a támadóé. Nekem az a dolgom, hogy soha többet ne tudjon senki halálosan megfenyegetni. Megértem, amiért bizalmatlan vagy velem, de egy ilyen vádaskodás után ne várj tőlem se mást- felvette a földről a párnát, és mellém dobta, majd a saját vizes üvegét a kezébe véve kiviharzott a nappaliból.